Honlap címe

A fenyőfélék (ikermagvas fenyőfélék, egyes művekben erdeifenyő-félék; Pinaceae) a fenyőalakúak (Pinales) rendjének, sőt a tűlevelűek (Pinopsida) teljes osztályának legismertebb és legelterjedtebb, névadó családja mintegy 250, 10 nemzetségbe sorolt fajjal. A család monofiletikus jellegét a molekuláris elemzések egyértelműen bizonyították. Ugyancsak erre utal a visszafordult magkezdemény, a szinte mindig szárnyas mag, a proteint tartalmazó plasztidok a rostasejtekben és a többi fenyőben meglévő bioflavonoidok hiánya is.

 

Fejlődésük története

A földtörténeti középidő közepén, a jurában alakultak ki, majd egész Laurázsiában elterjedtek. A mexikói földhíd kiemelkedése után egyes fajaik az Andok hegylánca mentén egészen Dél-Chiléig lejutottak. A zárvatermők kifejlődése után jelentősen visszaszorultak; faj- és egyedszámuk erőteljesen csökkent. Visszaszoruló jellegüket jelzi, hogy sok nemzetségük monotipikus. Ezzel együtt mindmáig a fenyők a Föld legnagyobb biomja, a tajga domináns fás szárú növényei.

Felhasználásuk

A sok fenyőfaj gyorsan növő, egyenes törzsű puhafa, amit a faipar előszeretettel hasznosít. A pozdorjából készített termékeket a bútoripar is kedveli, emellett a papírgyártásnak is fontos nyersanyaga. Könnyű, gyantajáratokkal átjárt fája kitűnően ég.

A pikkelyesen hámló kérgű fajták kérgét kertekben a föld takarására használják.

Örökzöld leveleik az állandóságot, az életigenlést, a fogyhatatlan energiát szimbolizálják. Gyantájuk és illóolajaik miatt nemcsak az ókori görögök és rómaiak hasznosították őket, de az európai középkorban is kedvelték különböző fajtáikat. Az ágak, magok, rügyek főzetével (a fürdővízhez adva) a köszvényt, a krónikus reumát, az ízületi- és izomfájdalmakat kezelték, de emellett idegnyugtató hatású is. Máig gyakoriak a különféle fenyőillatú samponok és habfürdők. Főzetének inhalálásával hagyományosan a tüdő és a légzőszervek betegségeit gyógyítják.

A modern természetgyógyászatban a főzettel (belsőleg, mézzel):

• légúti megbetegedéseket,
• torokgyulladást
• meghűlést,
• epehólyag-gyulladást,
• veseköveket,
• gyomor- és bélbántalmakat

kezelnek, továbbá lázcsillapítóként is használják. Inhalálással a tüdő betegségeit, valamint a homloküreg gyulladását kezelik, öblögetéssel pedig a torokgyulladást. Az erdeifenyő fürdőjét köszvény, izzadás és lábizzadás ellen tartják hatásosnak.

Életmódjuk

Sok (3–15) sziklevelük van.

A fajok többsége örökzöld; leveleiket folyamatosan váltják. A vörösfenyő (Larix) és az aranyfenyő (Pseudolarix) lombhullató. A savanyú talajokat kedvelik, és lehulló leveleik (egy-egy tűlevél több évig élhet) el is savanyítják a talajt. Részben ennek köszönhetően, részben pedig azért, mert a fenyőerdő koronája nagyon jól zár és a talajszintre kevés fény jut le, a legtöbb fenyvesben jóformán nincs aljnövényzet. Éppen ezért a fák alsó ágai, amelyek már nem kapnak elég fényt, gyakran leszáradnak: zárt erdőségekben több fenyőfaj „felkopaszodik”.

A fenyőfélék kalcium-igénye sokkal kisebb a lombos fákénál; leveleikben mintegy nagyságrenddel kevesebb a kalcium, mint a lomblevelekben.

Többnyire május–augusztus között virágoznak; a nagy, két légzsákos pollen gyorsan kiülepszik a levegőből; gyakorlatilag nem allergén. A termő virágzatokban jól elkülönülnek a termő pikkelyek a meddő fedőpikkelyektől. Termőpikkelyenként két-két magkezdeményük fejlődik; a hártyás szárnyú magvak gyakran több év alatt érnek be.